Amazonok ( leírás ) nevek

Az amazonok (Aμαζόνες) a görög mitológiában szereplő harcos női nép, bár nem kizárt, hogy a valóságban is léteztek. (A hasonló történetek esetében gyakorta igazolódik: valóságban gyökerező elemeik is vannak.) Valószínűleg a kis-ázsiai Pontuszban éltek, és kalandozásaik során bejárták az egész ókori világot Egyiptomtól Hellász északi részeiig. Úgy tartják, hogy több várost is alapítottak, így például Ephesszoszt vagy Szmürnát. Az amazonok két istenséget tiszteltek a leginkább: Artemiszt és Arészt. A legenda szerint apjuk Arész, anyjuk pedig Otréra volt.
Az amazonokat gyakran úgy emlegették mint a nők, akik úgy harcolnak mint a férfiak. Csak a nők harcoltak, ők töltöttek be minden tisztséget, s királynők uralkodtak felettük. A hagyomány szerint egyszerre kettő volt, az egyik a hódításokat vezette, a másik a meghódított területeken uralkodott.
A kizárólag női társadalom utánpótlását többféle módon oldották meg. Egyrészt a közeli településekről csábítottak férfiakat magukkal az erdőbe, és a megszülető gyermeket, ha leány volt megtartották, ha viszont fiú, akkor vagy megölték, vagy őt is felnevelték, és szolga lett belőle, aki gyermeket nemzett nekik. A csatákban is több hadifoglyot ejtettek, akik közül a legrátermettebbektől szültek gyermeket, utána kivégezték őket.
Nevük, amazósz (ἀμαζός), görög nyelven annyit tesz: emlőtlen/kebeltelen. Ez az elnevezés onnan ered, hogy a legenda szerint az amazonok eltávolították (levágták, kiégették vagy elszorították) jobb mellüket, hogy a tegez pántja ne zavarja őket. Lóháton harcoltak, legfőbb fegyverük a nyíl és az íj volt, de harcoltak karddal, kétélű bárdokkal és felszerelésükhöz tartozott egy félhold alakú pajzs is, amely csak az amazonokra volt jellemző.
Müriné királynő vezetésével a legendák szerint ők tudták először feldúlni Atlantiszt, elfoglalni Gorgont és Líbiát valamint Phrügiát.
Héraklésznak a kilencedik feladata kapcsolódott az amazonokhoz, amelyben az amazonok királynőjének, Hippolütének az övét kellett megszereznie. Az öv az amazonok legszentebb ereklyéje volt, amelyet apjuktól, Arésztól kaptak. Héraklésznek sikerült teljesíteni a feladatát, de meg kellett ölnie hozzá Hippolütét. Thészeusz elrabolta Hippolüté húgát, Antiopét és magával vitte Athénba, ahol feleségül kényszerítette magához. Az amazonok vissza akarták kapni királynőjüket, és feldúlták egész Attikát, ám Athén seregei győztek.
trójai háborúba az amazonokat Pentheszileia királynő vezette Trója oldalán, Priamosz királyt támogatva. Akhilleusz nyilával jobb mellénél megsértette Pentheszileát, aki belehalt a sérülésbe. Akhilleusz beleszeretett a halott királynőbe és az ezt kigúnyoló Therszitészt hirtelen haragjában megölte.
Az ókorban több, mint négyszáz vázafestményen találkozhatunk amazonokkal, főképp Héraklésszel vívott harcaik közben. Pheidiasz híres szobra, a „Sebesült amazon" római másolatokban maradt fenn. Az újkorban a hasonló témájúak közül a leghíresebb Peter Paul Rubens festménye, az „Amazonok harca".



Kloyyle
Petacleia
Goeleia
Oeythippe
Scoyle
Someisbe
Buptoehaedra
Brulleope
Droleytie
Sceotipyte
Croyyne
Eoruthoe
Boyippe
Criteses
Blosyrera
Glaorgegone
Upteiisbe
Undrileia
Olusippe
Ilkayle
Kroeynache
Bliooroe
Aodscyra
Daorymeia
Raocyche
Acheisbe
Rhyseses
Moundaodia
Klatehaedra
Kiphnycyra
Futhya
Bliomreto
Braokgea
Phayle
Blatnippe
Dreolkehyia
Crolleodae
Olleopadia
Giolcioasca
Hidriesia
Xexthippe
Aopadia
Mesymeia
Ginippe
Niaytie
Utheippe
Eidmionippe
Goediameia
Brolcepyle
Grechrorera
Akdia
Breupadia
Psycmeia
Ouroe
Brouania
Grelacabe
Sythioope
Besothye
Krumeohyia
Eomuhyia
Scesippe
Yenippe
Scitopesia
Aoayope
Criameia
Hulthylete
Kloreoadia
Diolthioisbe
Bludmoucyra
Esyhaedra
Brilesose
Roeope
Greimyroe
Gloaenice
Piouhyia
Keptaises
Ychreyme
Grolaodice
Prioptayle
Isteidora
Phouopedo
Phaureto
Nagea
Eitesia
Ceoisose
Pedmalene
Acoises
Michriyche
Bloclaosose
Jupteiesia
Daudice
Xeihaedra
Faethoe
Smitscyra
Prouytie
Eidoupedo
Psithipesia
Cralcoenara
Peltheinoe
Deibrameia
Toecogone
Xidpadia
Daestris
Eoope
Bludoleia
Godmonousa
Myrmuope
Psaorpoeyche
Nurgaameia
Saolcuthya
Boahyia
Billeia
Preodestra
Psoelnippe
Chritpadia
Hachraytie
Oenthetane
Vobrayche
Serryestra
Bocliocabe
Piupeia
Eieasca
Pameia
Iidae
Asthippe
Tiosathoe
Tekapadia
Oubrohyia
Ythralene
Haorruda
Ciothyia
Sioiisbe
Rhiolyope
Soucmeia
Galete
Griophneenice
Proluphale
Biolcoscyra
Crioptoeises
Xoendreidia
Eocelyte
Eonia
Neokcyone
Thioyne
Gluxthye
Rheiryyle
Pretopedo
Psedacabe
Oeptulipe
Phelcopesia
Chrikgone
Proyle
Greippe
Chryscyone
Priipesia
Eotheoanta
Meiphiyne
Admidia
Driduleia
Psantigea
Oedice
Tioathye
Graicyra
Orybe
Ioses
Bindreestra
Glergoeasca
Seophagea
Sodisose
Bountaisbe
Baopadia
Geioope
Greyope
Eoascyra
Kospedo
Uxurera
Cloeluestris
Danteimeia
Korputhye
Beindenestra
Rhaeises
Crapyle
Psaccabe
Klouuscyra
Proucleia
Eistalene
Xiochreadia
Urgogea
Vutiyne
Iolcaroe
Mioada
Blomanta
Odsose
Psideenice
Krekyope
Gloechaestra
Breimiadia
Phouphnonache
Sciorreiscyra
Optegone
Eimogone
Phaodopedo
Eolrera
Groxdice
Huuses
Humeyme
Cidmomeia
Inteimache
Breicothya
Blillaanta
Iokusose
Edhyia
Fieyche
Xarypeia
Crytgea
Clousteses
Meindralipe
Puntiotane
Kudoscyra
Kluceoameia
Blioxenice
Simaenice
Kathoe
Iounousa
Glapyle
Baphihyia
Culcatane
Clouppedae
Jiobreybe
Gubriestra
Mamypedo
Rilsippe
Cuyme
Goeises
Xoxestra
Taondathyia
Psaolloeda
Boeptuliope
Saondradae
Tylcusippe
Preoclete
Rhulylene
Heiunippe
Hecleia
Rhaeneira
Oephnaothya
Edriestra
Klochreippe
Brelleidice
Psindousose
Eouroe
Mioenice
Grileia
Umelene
Psopeia
Suceonousa
Bleindogone
Mostoisbe
Gelcouasca
Exapesia
Smumestris
Jiomephale
Groexhyia
Aolthippe
Jedathippe
Ecloedora
Eimnienice
Croellaestra
Eonthayle
Eirgiadia

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése