Hippogriff

 Sas fejű és mellső lábú, de ló-farú szárnyas nagybestia. Rettentő sok időt tölt evéssel, vagy is vadászással, mert nagy testű ugyan, elsősorban csak madarakkal, s kisebb emlősökkel táplálkozik, melyeket egészben nyel le. Ha nagyobb állatokat – mint például őzet, vagy szarvast – lenne hajlandó levadászni, nem kellene neki ennyi idejét a jóllakásával tölteni, csakhogy a hippogriff kényes állat, és nem méltóztatik a fürge négylábúak után futni. Tehát egy nap több tucat kisállatot elpusztít – hát, még ha a csikójáról is kell gondoskodnia.

Élettan

A ’’fészkelésről’’ kevés adat áll a szolgálatunkra, csakúgy, mint az életmódjukról is. Sok elképzelés van a hippogriffekről ezzel a kérdéssel kapcsolatban.
  Egyesek szerint tojásrakó, aki csak egy törékeny héjú tojást rak, amiből 24 órán belül kikel a kis hippogriff; mások szerint elevenszülő, maximum három csikót hoz a világra, akiket egyedül nevel. A kicsik egy hét alatt meg tanulnak repülni, de hosszabb utakra csak hónapok múltán tudják elkísérni anyjukat.
  Határozottan nem örökre választ párt – ebben szinte mindenki egyetért. Nem ménesekben élnek, de többen vannak egy hím territóriumán. Ha netalántán a kancák találkoznak egymással, nem csapnak össze, hanem békén hagyják egymást, azonban nagyon ritkán megesik, hogy mégis harcra kerül a sor.
  Szeretik a sötét erdőket, vizes helyeket.
Kényesek, gőgösek és maguknak valóak – csak kevés egyed tűri meg az embert, aki ha nem viselkedik tisztességesen velük, megölik, vagy elkergetik.
  Akad köztük viharszürke, barnás rózsaszínű, bronzvörös, de még éjfekete is.

"Kialakulás"

Ahhoz, hogy megtudjuk a hippogriffek honnan is származnak, kicsit a griffmadarakkal is kell foglalkoznunk.
  Az első hippogriff egy griffmadár és agy ló nászából született. Ez szinte lehetetlen, viszont hogy miért, az mindjárt kiderül, ha tovább olvasol.
  Kr.e. 70-19-ben alkotott meg egy elképzelést Vergilius római költő, később XVI. században Ludovico Atosto, olasz költő pedig teljes egészében leírást adott a lényről.
  Sokan azt hiszik, hogy a griff és a hippogriff, egy és ugyanaz a lény – ám ez a gondolat hibás. A griffnek nem lehet ló teste – csakis kizárólag nagymacska fara lehet.
  Az ókori szerzők gyakran azzal mutatták meg a griffek erejét, hogy gond nélkül zsákmányul tudtak ejteni egy lovat, s a magasba tudtak vele emelkedni másodpercek alatt, könnyedén. Valóban sokan írták ezt, így megszületett, azaz elképzelés, hogy a ló a griff kedvenc zsákmánya. Sokan úgy vélik, hogy a griff ínyencfalatnak tartja a lóhúst; mások szerint ösztönös gyűlöletet éreznek a lovak iránt, mert a rosszallóik az ő hátukon érkeznek, hogy kifosszák a fészküket; vagy féltékenyek rájuk, mert az istenek gyakrabban használják őket hátasnak és igavonónak, mint őket.
  A két állat – a mitikus és a valós – tehát kibékíthetetlen ellensége egymásnak.
Azonban Vergilius – a római költő -, a Nyolcadik Eklogájában, amikor a lehetetlen dolgot, a képtelenséget érzékeltette, így írt:

’’Párja a lónak eként griff lesz, az ebekkel a félénk

 őz pedig egy forráshoz fog még járni idővel...’’

A vers egy pásztorról szól, aki azt akarja kihangsúlyozni, hogy szerelmének az elpártolása éppen olyan lehetetlenség, mintha a griffmadár lóval párosodna, vagy a félénk őz a vadászkutyákkal menne le inni a forráshoz – békében.
  A költő hasonlata csakhamar kiemelkedett és elterjedt – szállóigévé vált. Ma már akkor szokták mondani, amikor ki akarják hangsúlyozni valaminek a képtelenségét.
 Több mint ezer év múlva, azonban megakadt a versen egy másik költő szeme - Lodovico Ariostónak, aki a bizarr ötletek nagy kedvelője volt. Elhatározta, hogy szaván fogja Vergiliust. Fő művében, Az eszeveszett Orlando című eposzában felépítette azt a hétszeresen hibrid keveréklényt, amely a griffmadár és a közönséges ló lehetetlen nászából született – a hippogriffet.

’’Nem volt káprázat műve paripája, 
valódi griff és kanca keveréke,
apai volt a tollazata, szárnya,
első pár lába, a feje, a képe;
egyéb testrészeiben az anyára
ütött, így szolgált hippogriff nevére;
a Rifei hegyekbe jönnek olykor  

a jégtenger környéki távolokból.’’

A versből kiderül, hogy Ariostónak megmarad a griffmadár képe – még nem ló-farú szárnyas lényt ábrázol. A hippogriff nem természetfeletti lény, csak egy nagyon ritka állat, ami az Urál hegységből – ’’Rifei hegységből’’ – származik. Még a szerepköre is megmarad a hagyományosnak, makrancos hátasként jelenik meg, aki hűségesen szolgálja a vers hősét – mint az eddig regényekben és mondákban.

  Első felbukkanásakor egy idős varázslót hordoz, akit természetesen hamar legyőznek, s kirabolnak, hogy az eposz hátralevő részében a háttérben ármánykodjon a főszereplők ellen. A történetben későbbi gazdái Bradamante – egy gyönyörű lovaghölgy; majd e hölgy hős szerelmese Roger; s végül az angol királyfi, Astulf.

Forrás.: A fantasy földjén