A farkasember vagy vérfarkas olyan
ember, akit egy átok farkassá változtatott. Minden teliholdkor
emberi mivoltából kivetkőzve viselkedik. Saját barátját vagy/és
szerettét is képes megölni. Ilyenkor öntudatlan,
önkontrollállatlan. Eredeti görög neve, a λυκάνθρωπος
(lükanthroposz), a görög lükosz (farkas) és az anthróposz
(ember) szavak összevonásából keletkezett. A csehek ősi
mitológiájában vlkodlak, a lengyeleknél wilkolak a
neve; egyéb szláv elnevezései vukodlak, volkodlak,
vurkolak, kudlak; a germánoknál werwolf (ógermán
emberfarkas jelentésű szó, ebből a mai angol werewolf);
a románoknál priculici (innen a magyar prikulics
szó) vagy a szláv névből származó vîrcolac.
A
farkasember legendája az emberiség egyik legősibb és legismertebb
mítosza. A farkasemberekről szóló, alakváltó történeteket
megtaláljuk mindenhol, ahol a világon írott történelem létezik.
Elemeiben a samanizmusra megy vissza. Olyan területeken is
találkozni párhuzamaival, ahol nem élnek farkasok (Brazíliában
jaguárember, Japánban rókaember).
Megjelenés, tulajdonságok
Az
európai folklór szerint a vérfarkasok megkülönböztető jegyeket
viselnek magukon emberi alakjukban is: ilyenek például az összenőtt
szemöldök, a hegyes körmök, az imbolygó járás. Az egyik
alapvető módszer hogy megállapítsák egy emberről hogy
vérfarkas, hogy vágást ejtenek a testén, és a seb belsejében
szőr látszódik. Egy orosz babona szerint a vérfarkasoknak emberi
alakjukban sörte nő a nyelvük alatt.
A
vérfarkasok állati formájának megjelenése különféle
hagyományokban eltérő, jellemzően nem különbözik az átlagos
farkastól, bár a legtöbb monda szerint nincsen farkuk, és emberi
szemekkel és hanggal bírnak. Visszatérve emberi alakjukba, gyenge,
visszahúzódó, lelki fájdalomtól gyötört emberként
dokumentálták. Sok vérfarkasról szóló írás a történelem
folyamán, olyan embernek írta le őket, akik melankolikusak,
krónikus depressziótól szenvednek, és keserűek az általuk
elkövetett bűnök miatt.
Az
általánosan elterjedt nézet a középkori Európában az volt hogy
a vérfarkasok előszeretettel falták fel a frissen eltemetett
holttesteket. Ez a nézet széles körben dokumentált, például a
19. századi Annales Medico-psychologiques kötetben is.
A
skandináv hagyományok szerint a vérfarkasok jellemzően
öregasszonyok, méregtől csöpögő karmokkal, és bénító
pillantással. A szerb mondák vukodlakjai évente összegyűlnek egy
téli éjszakán, ahol közösen egy rituálé keretében levetik
farkasbundájukat és a fákra akasztják, majd kölcsönösen
elégetik egymás bundáját, ezzel szabadítva meg társukat az
átoktól.
A
haiti mondák szerinti jé-rouge-ok az éjszaka közepén
felriasztják a gyermekes anyákat és elkérik gyermeküket, melyre
a félig kába nők néha igent mondanak.
....
A
mai, átlagos – általában fiatalok által ismert – vérfarkas
kép, hogy az átalakulásnak több állomása van. Az első, hogy
mikor dühös lesz vagy fél, emberi alakjában a szeme feltűnően,
sárgásan "világít", metsző fogai hosszabbak és
élesebbek lesznek (néha a köröm is hegyes lesz). A teljes
átalakuláskor az ember nem két lábon járó szörny lesz, hanem
csak olyan akár egy szimpla farkas (néhol nagyobb). A vérfarkas
bármikor át tud változni, de a telihold hatással van rá és
akkor elkerülhetetlenül átváltozik.
A vérfarkassá válás
A
vérfarkassá válás jó néhány különböző módszerét írták
le az idők folyamán. Az egyik legegyszerűbb az, ha az ember
meztelenre vetkőzik és egy farkasbundából készült övet teker a
dereka köré. Néhány helyen egy farkas egész bundáját említik.
Más esetekben a teljes bőrfelületet kell bekenni különféle
mágikus kenőcsökkel. Esővizet inni egy állat lábnyomából,
vagy egy korty egy elvarázsolt forrásból szintén hatékony
módszerei az átváltozásnak.
A
16. századi svéd író, Olaus Magnus szerint a litván vérfarkasok
egy speciális alapanyagokból készített sörtől változnak át,
míg Ralston az Orosz Énekek című könyvében a még mindig
elterjedt bűverejű átváltoztató éneket is leírja.
Olaszországban,
Franciaországban és Németország területén elterjedt hiedelem
szerint vérfarkassá változni szerdán és pénteken éjjel
lehetséges, teliholdkor, ha a telihold fénye az ember arcára
vetül. Vagy esetleg ha egy vérfarkas megharap akkor kb. fél nap az
átváltozásig és másnap ugyanakkor visszaváltozunk.
Más
esetekben az átalakulás valamiféle sátáni eskü letétele után
következik be. Ahogy Richard Verstegan írja a Restitution of
Decayed Intelligence című könyvében:
"A
vérfarkas oly kuruzsló vala, kiknek teste balzsammal kenetik meg,
mely balzsam az ördög ösztöneit plántálja őbelé, és dereka
az elkárhozott szíjjal körülöveztetik és mely az vonásait
eltorzítja vala, nemcsak külsőkben mint az toportyán fíregét,
hanem az lelkét is, mely az toportyánok természetét oltja beléje,
ameddiglen csak az szíjat viseli. Ez idő alatt viselkedése akár
farkasé, gyilkol vala."
A
könyv 1628-ból való, és akkoriban ez a vélekedés volt elterjedt
egész Európában. A lükantrópia átka sok korabeli tudós szerint
az isteni büntetés egy formája volt. A vérfarkasokról szóló
történetek jó részében megjelenik Isten vagy egy szentje, mely
egy-egy embert haragjukban átkoznak el és az így válik
vérfarkassá. Sok helyütt említik, hogy a katolikus egyház által
kiátkozott emberek válnak vérfarkassá.
Egy
figyelemreméltó kivétel is akad az ördög és a lükantrópok
együttműködése alól: egy kevéssé ismert per, mely egy 80 éves
litván férfi, Thiess ellen folyt, 1692-ben, Jurgenburgban. Thiess
eskü alatt vallotta, hogy ő és más vérfarkas társai alkották
az Isten Kopói nevű csoportot. Állította, hogy harcosok voltak,
akik alászálltak a pokolba, hogy boszorkányok és démonok ellen
harcoljanak. Az ő erőfeszítéseiknek következtében nem volt
képes a sátán a környékbeli eltévelyedett embereket lerántani
magához a pokolba. Thiess határozott volt állításaiban, és
elmondta hogy a német és orosz vérfarkasok ugyancsak harcoltak a
sátán seregeivel a pokolban, és ragaszkodott ahhoz hogy a
vérfarkas, ha meghal, tárt karokkal várják a mennyországban.
Végül Thiess tíz korbácsütés büntetést kapott bálványimádás
és babonaság miatt.[forrás?]
A
modern kor horrorisztikus műveiben jellemzően a más vérfarkas
általi harapás útján terjed a lükantrópia.
A kviljut legendákban
is szerepelnek. Ha valaki farkassá akar válni, annak meg kell
bűnhődnie. Rá kell jönnie, hogy mik a bűnei. Ha rájön, kicsit
megváltozik, csendesebb lesz és visszahúzódó. Mikor telihold
van, a sötétbe vágyik vonyít. A gyerek vérfarkast még a zenei
stílusáról is fel lehet ismerni. Rockot hallgat, gonosz zenéket,
fura gonosz a nézése, és furán beszél, bújik.
Gyenge pontok
A
mai ezoterikus művek úgy írják le a vérfarkasokat, hogy az
ezüsttel és higannyal szemben érzékenyek, ám bármilyen más
támadással szemben különösen ellenállók. Ez a momentum nem
jelenik meg a 19. század előtti művekben. (Úgy tűnik hogy a 18.
századi legenda, a Gévaudani bestia ihlette ezt a gondolatot,
melyben egy ezüst pisztolygolyó által végeznek a vérfarkassal.)
A
vámpírokkal ellentétben a vérfarkasok nem érzékenyek a vallási
ereklyékre és szimbólumokra mint például a szenteltvíz vagy a
kereszt. Néhány ország mondái szerint a rozs és a fagyöngy
biztonságos távolban tartja a vérfarkasokat. A belgák szerint a
hegyi kőris árnyékában biztonságban vannak a vérfarkasoktól,
míg megint máshol a farkasszőlőt ajánlják a támadások ellen.
Gyógymódok
Változatos
módszerek állnak rendelkezésre a lükantrópia gyógyítására.
Az antik világban a görögök és rómaiak úgy vélték a
lükantrópiát a kimerültség gyógyítja.
A
középkori Európában három módszert tartottak számon: a gyógyír
alkalmazását, sebészeti vagy ördögűzési módot. Mindazonáltal
jó néhány ezek közül a módszerek közül halálos volt a beteg
számára. Szicíliában például úgy tartották hogy a beteg
homlokát egy erős és határozott mozdulattal késsel kell
megszúrni a gyógyulás elérése érdekében. Ugyaninnen származik
az a módszer, mely szerint a vérfarkas kezeit tűvel kell átszúrni.
Németalföldön, Schleswig-Holsteinben úgy
gondolták a vérfarkas pusztán azzal meggyógyítható, ha
háromszor a keresztnevén nevezik, míg Dániában azt tartották
hogy a vérfarkas meggyógyul ha csúnyán leszidják.
A
megkeresztelés szintén elterjed hiedelem volt a vérfarkasok
gyógyításában. A Szent Hubertus iránti áhítat és imádság
úgyszintén gyógyírként és védelemként szerepelt. Van ahol
viszont a Farkasfű nevezetű növényt tartják ellenszernek.
Eredet
A
farkasember-mítosz eredete két forrásból táplálkozik. Egyik az
ősi civilizációk vallási világa, a másik a középkori hagyomány.
E kettő összemosódva alkotja napjaink vérfarkas-képét. Az
állattá való átváltozásban való hit az ősi sámánizmus
maradványa, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az indiánok mondái.
A germán néphitben-mitológiában
A
germán mitológiában bizonyos emberek állatalakot tudnak felvenni.
Ezek között csak egy az emberfarkas, aki emberekre és nyájakra
támad, szétmarcangolja őket. Az átváltozás többnyire
szándékos, de mint a szlávoknál, lehet varázslás következménye.
Egyszer akarata ellenére változott
emberfarkassá Sinfiötli és Sigmund.
Vándorútjukon egyszer arra lettek figyelmesek, hogy két ember
alszik a fa alatt, a fa ágain farkasbunda lóg. Kíváncsiságból
felhúzták a farkasbőrt, és nyomban farkasként viselkedtek. A
germán hit szerint a farkasember tíznaponként visszanyeri emberi
alakját, hogy megpihenjen. Tíz nap múlva Sinfiötli és Sigmund is
levedlettek, ekkor viszont elégették a farkasbőrt.
Tudományos magyarázat
Mindezek
szindrómához hasonló betegség tünetei, amikor egy ember bizonyos
testrészein megvastagszik, gyorsabban növekszik a szőrzet (pl. a
kar, a láb és a pajesz környéki területeken). Az is
előfordulhat, hogy az ember fogai és az ínye ebből kifolyólag
gyorsabb növekedését és a fogak, illetve az állkapocs tágulását
tapasztaljuk, ezzel még inkább hasonulnak a farkas, vagy
farkasemberekhez.
Ezekre
könnyen, de nem olcsón megoldást lehet találni. A mai technológia
már számunkra a lézeres szőrtelenítést is biztosítva tudjuk
eltávolítani a számunkra nem kívánatos szőrzetet.
A magyar néphitben
A
magyar néphit farkasembere európai, főként szláv, germán,
részben román eredetű hiedelemalak.
A
19-20. századi feljegyzések tanúsága szerint bizonyos egyének,
főleg pásztorok képesek saját elhatározásukból farkassá
változni. Ezek a hiedelmek főleg a Dunántúlon éltek, helyileg
különböző névváltozatokkal: küldöttfarkas, farkaskoldus,
szakállas farkas, küldött ördög és farkasvérű.
Az
átalakulás képessége már csecsemőkorban elnyerhető pl. a bába
vigyázatlansága vagy rosszindulata miatt. Ha az újszülöttet
nyírfaabroncson keresztülbújtatja, a gyermekből hétéves korában
csordásfarkas lesz, elmegy a háztól, farkasként éli életét,
azután kedve szerint ölt ember- vagy farkas alakot. Az átváltozás
képessége felnőttkorban is megszerezhető nyírfaabroncson való
háromszori vagy hétszeri átbújással vadrózsatüske
segítségével.
A
rá vonatkozó hiedelemmondák főként
az emberként megjelenő, de farkas alakban nyájat dézsmáló lény
leleplezéséről szólnak. Farkasként kapott sérüléseit ugyanis
emberként is viseli. Egyes mondákban megakadályozzák az
átváltozást, elégetik az ehhez szükséges nyírfaabroncsot. A
nyírfaabroncs az európai farkasbőr, farkasing, farkasbőr öv
megfelelője.
A
magyar mondák kevésbé utalnak a periodikus farkassá változásra.
A kevés erről szóló lejegyzett anyagban a téli napforduló,
húsvét vagy telihold ideje szerepel. Az égitestekkel kapcsolatos
az emberfarkas „holdrabló”, „naprabló” természete - neki
tulajdonítják a hold- illetve napfogyatkozást.
A
17-18. századi Magyarországon boszorkányperek mellett
zajlottak farkasember-perek is, a farkassá válás képességét
másodlagosan ruházták át a boszorkányokra.
Feljegyzések állítólagos
farkasemberekről
A
görög mitológiában szerepel egy Lükaón nevű uralkodó aki nem
hitt az igazi istenekben és elszánta magát, hogy kipróbálja őket
egy adag emberi hússal, amit a tiszteletükre rendezett ünnepségen
a sok étel egyikeként szolgáltak fel. A kannibalizmust mélységesen
elítélték a világnak ezen a részén. Az istenek miután
felfedezték a tiltott húst, Lükaón királyt
farkassá változtatták.
-
Hérodotosz szerint i. e. IV.-V. században a Fekete-tenger partján élő őslakók varázslók voltak, kik évente néhány napra farkassá változtak, majd ha akartak vissza tudtak alakulni.
-
Ovidius (i. e. 43 – i. sz. 18) "Metamorphoses" című elbeszélő költeményében feljegyzett egy olyan alakváltozást, amely egy bűn megtorlásaként történt. A költeményben megemlékezik egy legendáról, amelyben rejtélyes alakváltozások szerepelnek a teremtés idejétől kezdve egészen Julius Caesar koráig.
-
1793- Gilles Garnier. Gilbert egy erdei remete, otthonról elkóborolt gyermekeket falt fel. A szemtanúk elmesélték, hogy látták, amint Gilbert ilyenkor farkas alakot ölt. Elfogása után beismerte farkasember mivoltát, és mint boszorkányt 1793 januárjában elégették.
Forrás.: Wikipedia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése