Vámpír legendák

Az egyre inkább halmozódó legendákkal együtt növekszik azoknak a kutatóknak a száma is, akik racionális alapon próbálják tagadni az ilyen téveszméket. A legkülönfélébb elméletek a 18. században születtek. Európát akkoriban a rémültség uralja, és a vámpírokra szó szerint hajtóvadászatot indítanak.

A tömeges őrültséget két hivatalosan alátámasztott eset indítja el. Az elsőben a szerb Peter Plogojovics szerepel, aki 1721-ben halt meg, 62 évesen. A sírban azonban valószínűleg megéhezett, és visszatért fiához, hogy adjon enni neki. A feltámadt halott semmilyen ételt nem kapott, így a fiú másnapra meghalt. A következő napon állítólag Plogojovics ismét visszatért, és még egy alkalommal meggyilkolta, már vámpírként a szomszédjait. A dokumentumok a halottaknál túlzott vérveszteségről beszélnek…

A második eset főszereplője 1725 és 1734 között állítólag a szintén szerb Arnold Paole, akit vámpír mart meg, majd meghalt. Ő is vámpírként tért vissza az élőkhöz, áldozatait szintén a szomszédok közül választja ki. A francia teológus, Antoine Augusztin Calmet 1746-ban elmondta, hogy mindkét esetet valósnak tartja, és ezzel alátámasztotta a vámpírok legendáját. Akkoriban elismert tudós volt, így vélemény számos tanítványa osztotta.

A szerb vámpírok visszhangja tehát annyira forrongó volt, hogy az esetet maga Mária Terézia, a Habsburg Birodalom akkori királynője is ki akarta deríteni. Ezért személyi orvosát, Gerhard von Swietent küldte az ügy kivizsgálására. Ő az esetet hosszas kutatás után azzal a végeredménnyel zárta, hogy vámpírok márpedig nem léteznek. Mária Terézia ezért rendeletben tiltotta be a sírok felnyitását és a halottak megszentségtelenítését. Ezzel lezárult az európai vámpírizmus járványa.

Az európai vámpírvadászat tehát csitulni látszott, de a Föld másik felén épp ekkor kezdődött. Az amerikai földrészen a legtöbb dokumentált eset szintént a 18. és 19. századból való. Számos család exhumáltatta rokonainak holttestét abban a hiszemben, hogy vámpírokká váltak, és a rokonok döfik át a szívüket. A család főként azokban az esetekben nyúlt a drasztikus eszközökhöz, amikor a személyt hirtelen halál vagy halállal végződött súlyos betegség érte.

A legismertebb és egyben a legutolsó feljegyzés a tizenkilenc éves Mercy Brown esete, aki Rhode Islanden hunyt el, 1892-ben. Apja háziorvosuk jelenlétében két hónappal Mercy halála után kiásta a hamvait. Kivágta a szívét, és ő maga égette el.

De hogyan tekintünk a vámpírokra ma? A 20. és a 21. századból is ismerünk vámpírtámadásokat. 1970-ban az a monda járta körbe a világot, hogy a londoni Highgate Cemetery temetőt gyakran foglalja el vámpír. A legkülönbözőbb hajtóvadászattal sem sikerült azonban elfogni a vérszomjas kísértetet. A 90-es években Mexikóban és Puerto Ricóban is keringtek vámpírtörténetek. A chupacabra a háziállatokat támadta meg, és az ő vérüket itta. Számos szkeptikus azonban arra figyelmeztet, hogy a közép-amerikai vámpír keletkezése mögött valószínűleg a gazdasági és politikai válság húzódott.

2003-ban az afrikai Malawiben két embert vámpír ölt meg, további négyet pedig megtámadott. Közöttük volt Eric Chiwaya kormányzó is. Azt mondják, hogy a támadásról a helyi kormány állapodott meg a vámpírral.

Két évvel később Birmingham utcáin az arra járó emberekbe harapott egy támadó. Még ha a rendőrség nem is támasztotta alá ezt a történetet, a városi legenda tovább él.

Vámpíroknak tekintik emellett olykor az újkori tömeggyilkosokat is, akik gyakran vámpírként mutatkoztak be. Ilyen volt a Düsseldorfi Szörny, Peter Kurten is, akit 1931-ben kivégeztek kilenc rábizonyított gyilkosságért, a Hannoveri Vámpír, Fritz Haarmann, akinek 1924-ben levágták a fejét, vagy a Galowek-i Stanislav Modzelewski, aki a hatvanas évek őrült gyilkosa volt. Vámpírok helyett azonban inkább szadista hajlamú szörnyekről van szó, akik a vérszívást antropofágiával (kannibalizmus) és egyébb különlegességgel kombinálták. A sokoldalú angol gonosztevő, John Haigh a 40-es években például áldozatait elsősorban a vér miatt ölte meg, ezért újkori vámpírnak is nevezhetjük.

Valószínűleg azonban a vérszívás csupán kitaláció, hogy elkerülje a bitófát az életfogytig tartó pszichiátriai kezeléssel. A sokak előtt ismert sorozatgyilkos, Theodore Robert Bundy, aki a 80-as évek végén 60 nőt ölt meg, nyilvánosan azt vallotta, hogy a vér ivása energiát ad.

Csakhogy a vámpír nem feltétlenül csak tömeggyilkos lehet. Létezik olyan embercsoport, amely ugyan nem gyilkol, de önmagát vámpírnak tartja. Többnyire önkéntes adományozók vérét isszák, vagy vágynak a vér fogyasztására. Az éjjel kedvesebb a nappalnál, és gyakran egyéb jellemző vonását is átveszik a népi vámpírnak. Közismert egy egyesült államokbeli ember esete, aki a vérátömlesztő állomás alkalmazottjaként munkaideje alatt több tíz liter vért lopott saját szükségleteire.

A vámpírokat már az ókori görögök is ismerték, ők emberszerű démonokban hittek, akik a vérünket szívják és betegségeket terjesztenek. Empusának hívták azt a vérivó nőstény dögöt, ami az ókori görög színművekben kísértett. A lamia vagybrukolakhosz, így hívták az ókori görögök az általunk ma ismert vámpírt. A mítosz szerint a vámpír mindig udvariasan kopogtat a ház ajtaján, ezért a görögöknél elterjedt szokás volt, hogy az udvarias, egyszeri kopogtatásra nem nyitnak ajtót. A régi Asszíriábanazekimmu volt ismert. Ez életében ember volt, de ha valaki a halála után felelőtlenül nem temette el rendesen, akkorekimmu lett belőle. Ennek következményeként aztán eléggé szomjas és éhes lett, és a továbbiakban vérszívóként "élt". 

A vámpír alakja erősen összekötődik a vér motívumával, tekintve, hogy a vámpír (már) halott és fél-létének fenntartásához vérre, ergo életre van szüksége az életben maradáshoz. A kereszténységördöggelés a gonosszal és a népi motívumokba bekerült elűzésének keresztényi jellege is.

Káin, az első vámpír

A legendák szerint Káinból, az első gyilkosból lett a legelső vámpír. A Biblia szerint Éva két gyermeket szült Ádámnak: Káint és Ábelt. Mikor Káin és Ábel áldozatot mutatott be Istennek az Úr Ábel áldozatát örömmel fogadta, Káinét viszont nem. Káin ezért megölte testvérét, s e bűnért Isten száműzte őt. Három angyal kereste fel Káint száműzetésében, s elmondták neki, hogy csupán kérnie kell Istent, hogy bocsásson meg neki és száműzetése véget ér. Ő ezt háromszor utasította vissza, s ezért Isten megátkozta, így ő lett az első vámpír, minden vámpírok atyja.
Néhányan úgy tartják, hogy Káin testvérét, Ábelt áldozatként bemutatta Istennek, s az Úr örömmel fogadta azt, s megáldotta érte Káint. E szerint Káin átka valójában áldás.

Káin személye mindig is nagy vitákat keltett a vámpírok társadalmában. Nem létezik olyan Vértestvér, aki biztosan állítaná, hogy találkozott Káinnal. Talán a Második Generáció tagjai tudták az igazságot, de ők már nem beszélhetnek.

Az első Város (Énok)

Káin évtizedekig egyedül vándorolt az akkor még fiatal földön. Végül elért egy helyet, ahol az emberek várost építettek, az Első Várost, Énokot. Az emberek látták Káin erejét, s uralkodójukká tették őt. Hosszú ideig uralkodott felettük, s ez elégedettséggel töltötte őt el, de ez nem maradhatott így. Káin a magányosság áldozatává vált, mint annyi más vámpír is azóta. Káin három gyermeket választott, kiknek nevét homály fedi, azonban így emlegetik őket: Enoch, Zillah, Irad. Ők saját gyermekeket teremtettek és hamarosan a halandókat az a veszély fenyegette, hogy a vámpírok felülmúlják őket létszámban. Halandók és halhatatlanok évekig egymás mellett éltek, azonban a vámpírok a halandókat szolgáknak tekintették, nem pedig egyenlőknek, s ezt Káin nem helyeselte. Ekkor következett a Nagy Vízözön, melyben a város és lakói, halandók és halhatatlanok egyaránt elpusztultak.

A Második Város

Káin elhagyta az Első Várost, mivel úgy gondolta, a Vízözön büntetés volt számára, azért, mert átkát megosztotta másokkal. Távollétében gyermekeinek nem kellett követniük szabályait. A Harmadik Generáció, az Antediluvianok felemelkedtek és elpusztították nemzőiket, a Második Generációt. Új várost építettek, a Második Várost, melyben Káin gyermekei uralkodtak, mint ahogy Káin uralkodott az Elsőben. Azonban ez a város sem tartott örökké. Az Antediluvianok vetélkedni kezdtek egymással, s halandókat emeltek maguk közé, hogy egymás ellen használják őket. Hamarosan minden megsemmisült, amit fölépítettek, s kezdetét vette a Dzsihád.

A Klánok

Az Antediluvianok szétszóródtak a világban és megalapították saját klánjaikat, halandókat emeltek maguk közé, hogy szolgálják őket és harcoljanak értük a mindent felemésztő harcban, a Dzsihádban. Az idő múlásával erejük egyre növekedett, s vele együtt Torporban töltött álmuk is egyre tovább húzódott. Hamarosan évtizedeket, majd évszázadokat töltöttek Torporban, s klánjaikat magukra hagyták. Az Antediluvianoknak kialakult az a képességük, hogy a Torporból irányítsák követőiket. A mai modern időkben az Antediluvianok létezése, Káin története, az Első és a Második város, a klánok alapítása mind csak legenda. A fiatalok nagy része úgy gondolja, hogy ezek csak jól hangzó kitalációk.

Kamarilla - Sabbat ellentét: A Tövis Egyezmény

Valamikor a 13-14. században a Lasombra klán, valamint az Anarchok és Asszamiták egy csoportja együttes erővel megtámadta a Castle d'Ombro-t (az Árnyékok Kastélyát) és megölte a Lasombra klán alapítóját. Amint a kastély elesett egy fiatal Lasombra, akit Gratianonak hívtak, s aki magának Lasombrának volt saját gyermeke diableriet követett el atyján. Az erről az eseményről szóló történetek homályosak és változók. A Lasombrák sikerét látva testvéreik, a Tzimiscek követték a példát és Öregjeik ellen fordultak. A Tzimisce Anarchok találtak egy módot az őket Öregjeikhez kötő Vérbilincs megtörésére és háborút indítottak Öregjeik ellen. Rengeteget levadásztak és megöltek a Vének közül, az Anarchok Öregjeik fölé kerekedtek. Mikor megtalálták klánjuk alapítójának menedékét mindennek vége lett. Az Tzimisce Anarchok támadásra gyülekeztek és egy kemény csata segítségével elfogták magát Tzimiscet és diableriet követtek el rajta.

A Tzimiscek és Lasombrák sikerét követően az Anarchok Európa szerte fellázadtak. Az Anarch Lázadásban, ahogy később hívták, Rengeteg Öreget elfogtak és megöltek, ám ők nem adták könnyen életüket és sokszor számos Anarchot is magukkal rántottak a Végső Halálba. Ennek következtében a vámpír népesség száma nagy mértékben lecsökkent. Az Anarch Lázadás közepén a Vértestvérek rádöbbentek, hogy túl messzire mentek. A Csorda, az emberek látva a harcot és rombolást, felfedezte a vámpírok létezését. Az emberiség kétségbeesésében Rómához fordult és könyörgött a pápának, hogy fordítsa az Inkvizíciót a szörnyetegek ellen és pusztítsa el mindet.

A Tövis Egyezmény:

Ennek még súlyosabb következményei lettek a Káinita népességre nézve, mint az Anarchok és Öregek közötti háború. A vámpíroknak már nem csak egymástól kellett félniük, de az Inkvizíció tüzétől is. Végül egy hatalmas vámpírokból álló csoport, a félelmetes Hardestadttal, a Ventrue klán tagjával egyetemben megtalálta az utat az Anarch Lázadás befejezésére. Ez egy írott javaslat, a Tövis Egyezmény volt, melyben megígérték, hogy helyreállítják a rendet a Káiniták társadalmában.

Persze ez az egyezmény csak keveset segített a lázadás elsődleges kiváltó okain. Egyszerűen visszatért a régi időkhöz, azonban ez alkalommal a Kamarilla nevű szervezet vezetésével. Az Anarchoknak és az Asszamitáknak azonban nem volt választásuk. Csapdába estek. Egyik oldalról az Inkvizíció fenyegette őket, a másikról pedig a hatalmas és ravasz Öregek. Az Anarchok elfogadták a Tövis Egyezményt és fejet hajtottak. Megszületett a Kamarilla.

Azonban nem minden Anarch adta fel ilyen könnyen a harcot. A következő fél évszázadban falkák kóboroltak Európa szerte, pusztították a halandókat és lecsaptak az újonnan alakult Kamarillára. Ez alatt az ötven év alatt a lázadók szektába rendeződtek, melynek céljává az őket irányítani akaró Öregek és Antediluvianok elleni harc vált. A 16. század közepére a Sabbat teljesen önállóvá vált és elhatározta, hogy legyőzi a Kamarillát.